Fájdalomcsillapítás gyógyszerek nélkül– az USA hadseregének módszere rendelkezésre áll bárki számára

2021.01.31

A különféle krónikus fájdalmak világszerte milliókat érintenek. Fokozottan igaz ez katonákra és veteránokra, éppen ezért kerültek fókuszba Dr. Richard Niemtzow kutatásaiban. Szükség mutatkozott ugyanis egy olyan azonnali fájdalomcsillapító módszerre, mely gyors, hatékony és akár a harctéren is alkalmazható. A kutatások célja volt többek között a fájdalomcsillapító gyógyszerek visszaszorítása, hiszen köztudott azok számos kellemetlen mellékhatása.

Dr. Niemtzow a fülakupunktúra módszeréhez nyúlt és 2001-ben kidolgozott egy protokollt, melyet a mai napig alkalmaznak és tanítanak. Sőt, a módszer egyre inkább beszivárog a fájdalom menedzsment eszköztárába (krónikus fájdalmak kezelésének módszerei) az egészségügyben. A technikát Battlefield Acupuncture-nak, azaz BFA technikának nevezte el. A protokoll szerint 5 pontot ingerelnek a fülön, elsősorban speciális, steril tűkkel vagy mágnesgolyókkal, növényi magokkal. A legtöbb esetben azonnali fájdalomcsillapító hatás érhető el és több kezeléssel hosszú távon csökkenthető a fájdalom mértéke.

Ennek a hadseregnél nyilvánvaló előnye, hogy míg a fájdalomcsökkentők szedése akadályozhatja a küldetés teljesítését (pl. repülőgép vezetését), addig a fülakupunktúrának nincs ilyen mellékhatása. Költséghatékony és könnyen elsajátítható technikáról van szó, ezért folyamatosan kutatják, hogy bekerülhessen a bizonyítékokon alapuló eljárások közé (evidence based medicine). Abban azonban többségében egyetértenek a kutatók, hogy a fájdalom menedzsment kiegészítő módszere lehet már most.

A BFA módszer további kutatásai során kimutatták, hogy jelentősen képes csökkenteni az álmatlanságot is. Mégis hogyan működik?

Egyelőre nem igazolt a technika hatásmechanizmusa, de feltételezések szerint a fülön lévő mikroterületek ingerlése során az agyban keletkezik ingerület, mely a gerincvelői idegeken át jut el az adott célszervig. Elmondható, hogy hatást gyakorol az autonóm idegrendszerre, segít harmonizálni a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer egyensúlyát. Ez azért lényeges a fájdalomcsökkentés területén, mert többségében szimpatikus túlsúly áll fent, mely növeli a stressz és a fájdalomérzet szintjét a szervezetben. Kutatások bebizonyították, hogy a BFA protokoll segíti a ß- endorfin felszabadulását, mely fájdalomcsökkentő hatással van és csökkenti a stressz hormonként ismert kortizol szintjét.

Egy tanulmány szerint átlagosan 63 %-al csökkent a nem specifikus eredetű fájdalom mértéke a vizsgált személyeknél közvetlenül a kb. 5 perces kezelés után. 

Miben tud tehát segíteni a BFA fülakupunktúra?

  • krónikus/akut izomfájdalmak
  • krónikus/akut ízületi fájdalmak bárhol a testben
  • migrén, rendszeres fejfájás
  • stresszcsökkentés, szorongásoldás
  • álmatlanság

Érdemes kipróbálni ezt a módszert is, amennyiben valaki szeretne megszabadulni a fájdalomcsillapítóktól, vagy legalább csökkenteni a mértékét. A kezelés során azonnali hatás is jól érezhető, valamint heti 1 alkalom hosszú távú eredményt hozhat. A leghatékonyabb eredményt steril tűk alkalmazásával lehet elérni, melyet 1-2 mm-ig szúrunk a fülbe és maximum 30 percig marad bent. Ha valaki esetleg tart a tűtől, lehetőség van apró mágnesgolyók felhelyezésére, melyek előnye, hogy 3-4 napig fent maradhatnak. Fémallergia, pacemaker esetén apró gyógynövény magokat alkalmazunk. Ebben az esetben a páciens aktív közreműködésére is szükség van: naponta 5 alkalommal 30-30 apró nyomást kell alkalmazni a felhelyezett magokon.

További információ, felhasznált tartalmak:

https://www.hindawi.com/journals/ecam/2015/457390/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6205765/

https://journals.lww.com/ajpmr/fulltext/2018/03000/battlefield_acupuncture__an_emerging_method_for.16.aspx

https://www.liebertpub.com/doi/abs/10.1089/acu.2017.1214

© 2025 Perák Eszter. Minden jog fenntartva. A festmények saját alkotások. Az írások saját szellemi termékek.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el