A lelki gyógyulás szintjei - önismerettől az Önvalóig

Képzeld el, hogy minden ember egy színes gömb, teljesen egyedi mintázatokkal és színkavalkáddal. Ez a színezet attól függ, hogy milyen tapasztalatokat halmoztunk fel jelenlegi és előző életeink során. Ennek a színes gömbnek a közepén egy aranyszínű mag található, ami isteni Önvalónk.

Tulajdonképpen a látók számára ez az, ami auraként észlelhető a test körül, de úgy kell elképzelni, hogy rengeteg réteg rakódik egymásra. Ez szimbolizálja, jeleníti meg a személyiségjegyeinket, tulajdonságainkat, hajtóerőinket.

A lelkünk természetes fejlődése során eljön az a pillanat, amikor szeretnénk gyógyítani vagy fejleszteni magunkat. Mikor elkezdünk önismerettel foglalkozni, szimbolikusan az történik, hogy szeretnénk térképet kapni a jelenlegi mintázatunkról, színeinkről és tudatosítani őket.

Ezen a ponton az önismeret különböző eszközei lépnek színre: pszichológia, pszichodráma, grafológia, önismereti tesztek. 

Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a belső utat egy alapos önelemzéssel kezdjük, melynek egyébiránt kihagyhatatlan eleme a mélységes elfogadás. Így tehát felrajzolódik egyfajta térkép, ami mentén elgondolkodhatunk, hogy mit is szeretnénk elérni.

Fontos tudni, hogy ezeket a színeket, mintákat főképp érzelmek adják és olyan mély attitűdök, melyeknek eleinte nem igazán vagyunk tudatában. Gondoljunk csak arra, hogy egy gyermek minimum 3 éves koráig teljes, 100 %-os összeköttetésben van az anya érzelemvilágával. Így számára az lesz a természetes és alapvető nézőpont, ahogyan az édesanya látja, érzékeli a világot. Ez nagyon mélyen rögzül bennünk.

Megvan tehát a térképünk; mi történik ezután? Általában bizonyos tulajdonságokat szeretnénk átformálni magunkban vagy szeretnénk újakat megtanulni. Egy nagyon árnyalt, sokrétű és dinamikus folyamat veszi kezdetét. Eleinte - a példánknál maradva - az történik, hogy bizonyos színeket felerősítünk, másokat elhalványítunk. Például nehezünkre esett az önkifejezés, de folyamatos tréningezéssel és gyakorlatias technikákkal megtanuljuk egyre bátrabban kifejezni magunkat.

Ez még mindig a felszín, hiszen egyfajta puzzle-zés zajlik a saját rendszerünkben. No persze közérzetünk rengeteget javulhat, bővelkedhetünk sikerélményekben, és egyre határozottabban érezzük, hogy kezünkbe vettük az életünket.

Mikor azonban a mélyebb rétegek lesznek láthatóak, már nehezedik a terep a belső úton, itt már akár krízis állapotok is bekövetkezhetnek, hiszen olyan jellemzőinkkel szembesülünk, amikről eddig egyáltalán nem volt tudomásunk. Ezen a ponton a színeink, rétegeink, mozgásba lendülnek, szinte örvénylenek. Lehet, hogy talajt vesztettnek érezzük magunkat, bizonytalannak. Itt kerülnek felszínre családi traumák, gyerekkori sérelmek. (ld. továbbá: Spirituális ébredés - miért is olyan fájdalmas?) 

Ez a mély pszichológia területe, ezeknek a tudatosítása hatalmas energiákat szabadíthat fel bennünk, hiszen, eddig sok belső energiát emésztett fel a tudattalanban tartása. Ezen a rázósabb szakaszon túljutva már érezhetjük, hogy valóban más ember lett belőlünk, például félénk, gátlásos, karakterünk oldottá és magabiztossá vált. Már önmagában az hatalmas motiváló erő, mikor megérezzük, hogy sikeresen megoldottunk egy traumát.

Ha az emberben mindezek után még mindig maradt kíváncsiság és az önmegismerés tüze tovább lobog, még mélyebb rétegek kerülnek felszínre és itt már belépünk a "személyiség feletti térbe", azaz valahova oda, ahol ráláthatunk előző életeinkre.

Itt nem féltelenül szükséges, hogy emlékezzünk konkrét történetekre, továbbra is az érzelmi tartalmak számítanak! Rendkívül izgalmas ez a terület és itt már igen közel járunk Önvalónkhoz, hiszen mégis ki az, aki ezeket vizsgálja?

Ezen a szinten feladatunk, hogy elmúlt életeink = aspektusaink esszenciáját integráljuk. Ezek már igazán mélyen rejlenek képzeletbeli gömbünkben. Nem egy technika létezik, melyekkel betekinthetünk, de úgy gondolom, hogy ennek csak akkor van értelme, ha képesek vagyunk az érzelmi hátteret is feltárni és feldolgozni. Fontosnak tartom, hogy ezen a szinten akkor érdemes "kísérleteznünk", ha természetes módon jelennek meg emlékek. Nem jó erőltetni, hiszen sokáig nem véletlenül vannak rejtve ezek a síkok, egyfajta védelemként.

Nyilvánvaló, hogy lehetetlen összes elmúlt életünket átlátni, felidézni. Azok fognak itt felszínre kerülni, melyekkel jelen életünkben "dolgunk van" és erős hatást gyakorolnak ránk ebben a létidőnkben. Ezeknek a tartalmaknak a megismerésével és integrálásával már komoly szellemi összefüggésekre, egyetemes törvényszerűségekre ébredünk rá, itt már valóban Istent keressük és a cél Önvalónk átélése.

Mindeközben gömbünkben az történik, hogy egyre inkább "kivilágosodik". Egyre kevésbé lesz töredezett és sokféle, egyre inkább a fehér felé közelít, mely bizony magában foglalja a szivárvány összes színét! Önvalónk felfénylik, beragyogja teljes személyiségünket, láthatóvá tesz minden elrejtett lenyomatot. Önmagunkat teljesnek érezzük, nem függünk a külvilágtól visszajelzéseitől, a szeretet határozza meg mindennapjainkat, Isten közvetlenül átélhetővé válik számunkra.